Egy kis szösszenet a soha el nem fogyó körömlakkokról...
A karácsonyi ajándékok vásárlásakor – de legyen szó akár születésnapokról, névnapokról – rendszerint bekerül a kosárba egy-egy üvegcse, benne valamilyen mutatós lakkal. Idén sem történt ez másként. Egy ilyen alkalommal jutott eszembe, hogy „te jó ég, nekem még soha nem fogyott el körömlakkom”. De tényleg. Soha. Még soha nem dobtam ki kiürült körömlakkos üveget. Félig elhasználtat, beszáradtat, töröttet már igen, de üres üveget nem. Pedig legalább 15 éve lakkozom a körmeimet (nem ér kiszámolni, hogy hány éves lehetek).
Ez sajnos pazarlás. Nincs rá
mentségem. Talán csak annyi, hogy a megvásárolt, de nem használt illetve alig
használt példányokat el szoktam ajándékozni, meglepek vele ismerősöket,
rokonokat, csak úgy, minden különösebb indok vagy alkalom nélkül.
Azt viszont bizton állíthatom,
hogy már gyógyulófélben vagyok azon – feltételezhetően női – betegségből
melynek tünet-együttesébe tartozik például az, hogy a „kórral” fertőzött
nőegyed különbséget tud tenni legalább tíz féle piros árnyalat között,
legitimálva ezzel a kiszemelt körömlakk birtoklására irányuló vágyát. Hiszen
tök egyértelmű, hogy az x. árnyalatra szükség van. Nem?
Nem boncolgatnám, hogy vajon mi okozhatja e „betegséget”, de
a jelenséggel való együttélésünket nagyban megkönnyíti az a tudat, hogy a
tüneteket nemcsak mi produkáljuk, nemcsak ránk jellemző, hanem megannyi
nőtársunkra is, és mivel ez egy kollektív, „össznőtársadalmi” probléma, így már
nem is fáj annyira, és nem is akkora bűn. Igaz? És bár nagyon könnyű elcsábulni egy új márka, egy vidám szín vagy egy
formabontó üveg láttán, igyekszem ezentúl arra törekedni, hogy kevesebb, de
minőségibb terméket vegyek (ez a törekvésem egyéb kozmetikumoknál már bevált). A hétfő, a jövő hétfő, az újév, vagy akár a holnap közeledte
amúgy is jó alkalom egy fogadalom betartására. Na de mi lesz ma délután? ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése