Olyan kövér vagy, igazán leadhatnál pár kilót!

 

Azt hiszem, egyből kikérnénk magunknak – joggal – ha valaki ezt az arcunkba vágná. Na de fordítsuk csak meg a mondatot: 

„Olyan sovány vagy, igazán felszedhetnél pár kilót!” Ezért a kritikáért bezzeg már nem illik megbántódni! Pedig nekem folyamatosan az arcomba vágják, a legnagyobb természetességgel, hiszen, ha nem túlsúly miatt szólnak be, az nyilván nem bántó.

Tekintsük most el azoktól a megjegyzésektől („egyél lányom”, „nem fáj az a plusz kiló”… stb.), amiket a szeretteinktől kapunk, hiszen tudjuk jól, hogy a finomságokkal történő elhalmozás a szeretet kimutatásának egyik népszerű és igen széles körben elterjedt és elfogadott formája. Hiába mondod a nagyinak, hogy TÉNYLEG nem bírsz már enni a süteményből, mert a vasárnapi ebédet záró desszert gyanánt betermeltél kétheti kalóriamennyiséget, azért ő csak odatesz még egy kicsit. Ezzel még nincs gond, ez a „étel = szeretet” klasszikus képlete.

Hogy mire akarok kilyukadni, és hogy miért is fogtam bele ezen sorok írásába? Az elmúlt hónapokban elég sokszor futottam bele abba, hogy (fél)ismerőseim beszólogattak testalkatom milyenségére.

A minap, korán reggel a munkahelyemen a takarítónővel egyszerre szálltunk be a liftbe, és a köszönés után nekem szegezte a kérdést:

ő: „Mit eszel te, hogy ilyen sovány vagy?”

én: „Inkább azt kellene kérdeznie, hogy mit nem eszem! Egyébként pedig alkatomat az apukámtól örököltem, plusz még rendszeresen sportolok is.”

ő: „Akkor a sport miatt, de majd ha öregszel, hízni fogsz!”

én: „Édesapám jóval idősebb, mint én és mégsem hízik.”

ő: „Majd ha betöltöd a 30-at, hízni fogsz.”

én: „Már betöltöttem.”

ő: „Majd szülés után fogsz hízni, én is akkor híztam meg.” (Ezzel a ponttal nem tudtam mit kezdeni, mert nincs gyermekem, rajta pedig valóban van némi felesleg.)

én: „Majd meglátjuk!” – válaszoltam, és örültem, hogy végre kiszállhattam a liftből.

Mit ad Isten, másnap reggel, szintén összefutottam vele az emeleten lévő konyhában. A kávémat melegítettem, ő mellém állt és elkezdett méregetni:

ő: „Ahhoz képest jól tartod magad!”

én: „Mihez képest?” – sejtettem, hogy az előző nap megtudott életkoromra gondol, de nem álltam meg, hogy ne kérdezzek vissza.

ő: „Tényleg nagyon sovány vagy.”

én: „Pedig eszem-iszom rendesen, most például a kávémat szeretném meginni.”

ő: „Kávézol? Nincs baj a vérnyomásoddal?”

én: „Általában alacsony, és jót is tesz napi egy csésze.”

ő: „Mindig alacsony, vagy ingadozik – mert abból baj lehet!”

én: „Azért van hogy felmegy, most például érzem, hogy elindult felfelé.” – nem vette a lapot.

ő: „Majd ha betöltöd a 37-et, hízni fogsz.”

én: „Aha.” – majd leráztam és tovább álltam.

Ezeket a sorokat leírva magam is kuncogok, hiszen így visszaolvasva valóban vicces volt mindkét szituáció, de elhihetitek, hogy rettentően fárasztó és bizonyos esetekben bántó is tud lenni, hogy lépten-nyomon kapok ilyen megjegyzéseket, legtöbbször olyanoktól, akiknek semmi közük hozzá, de sajnos nem küldhetem el őket a francba.

Apropó „sovány”-ság. Utálom ha ezt mondják rám. Betegséget sugall a jelentése. Oké, nem vagyok egy vasgyúró, de semmiképp sem mondanám magam beteges kinézetűnek. Odafigyelek rá, hogy késő este ne tömjek magamba hatalmas adag ételeket, de ezt nem nevezném koplalásnak. Van, hogy utánaszámolok a kalóriáknak, de életemben egyszer sem fogyókúráztam. És rendszeresen sportolok, de nem azért hogy fogyjak, hanem mert szeretem.

Végül pár igazi gyöngyszem:

„Úgy irigylem a soványságod!” – az edzéssel töltött időt bezzeg nem irigyli senki.

„Nincs időm sportolni” – oké, ilyen lehet, viszont este NEM megenni egy tábla csokit (vagy egyebet) tutira nem kerül semennyi időbe.

„Olyan jó neked, hogy te sportolsz!” – aha, ez nyilván egy velem született adottság, és a világon semmi köze nincs az akaraterőhöz és a kitartáshoz (haha..).

„Olyan sovány vagy, meg sem éreznéd azt a pár plusz kilót” – de megérezném, jobban feltűnne, mint ha eleve túlsúlyos lennék.

„Könnyű neked, bárhol kapsz magadra ruhát!” – nem kívánom senkinek hogy az én mellbőségemmel („bőség” haha…J) induljon el egy fehérnemű üzletbe. Hogy is mondjam: nem tesz jót az önbizalomnak.

És mi a konklúzió? Ki mit szeretne, az!