Merni vagy nem merni?

Jeremy Scott és az Adidas közös őszi-téli kollekciója juttatta eszembe (újra) azt a jelenséget, ami időről-időre foglalkoztat...

Induljunk ki a legfrissebb kollekciójuk fenti képen látható darabjaiból. Szerintem nagyon aranyos - mondhatni állati - mindegyik. Tetszik a pulcsi és a cipő is. Bár annak ellenére, hogy az Adidas elsősorban sport-márka, nyilvánvaló, hogy ezek inkább a divat-vonalba tartoznak mintsem a sportruházat közé, hiszen aki sportol, tudja hogy ez a cipő és ez a pulcsi a legtöbb sporttevékenységre alkalmatlan. De nekem nem is ezzel van bajom, ez inkább csak amolyan "apróbetűs lábjegyzet".

A gondom a következő: kis hazánkban miért néznek furcsán az emberre, ha felvesz egy nem mindennapi ruhadarabot? Miért kell értetlen, már-már megvető tekintetek kereszttüzébe kerülnie annak, aki ber mer vállalni egy-egy ütősebb, merészebb holmit. Azt tapasztaltam, hogy nem is kell sok hozzá, hogy elvont csodabogárnak tituláljanak. Nem vagyok egy tarajos punk, ködös tekintetű hippi, vagy militari-mániás maca (és még sorolhatnám). Nem tartozom semmilyen szubkultúrához sem, de még így is éreztem már magamon a fent említett értetlen tekinteteket. Az első ilyen élményem a következő volt:

Gimnazista koromban - ilyenkor ugyebár az ember egyébként is keresi önmagát,  próbálgatja szárnyait - Anyukámmal varrtunk egy táskát  - pontosabban kettőt (két egyformát) -  a "gorillát". Most biztos mindenki összehúzza a szemöldökét, visszaolvassa, hogy "mit varrtak?". Jól látjátok: a "gorillát". Az egyiket Eszter barátnőmnek, a másikat pedig nekem. Ez egy olyan táska, ami hosszú fekete műszőrből készült, pink színű bélése van, és hosszú pántja lehetővé teszi, hogy nem csak fél vállon, hanem a testen keresztben átvetve is hordható legyen. Hordtuk is nagy örömmel és büszkén (legalábbis én, de remélem Eszter is szerette), jó volt hogy senki máson nem láttunk olyat, vagy hasonlót. Mivel viszonylag sok holmi belefért, iskolába is felvettem - ami nagy bátorság volt, tekintve, hogy egyházi gimnáziumba jártam, ahol nem igazán tolerálták a különcséget -, de mégsem itt kaptam a megvető tekinteteket. Egyszerűen elképesztő, hogy hogyan bámulták az emberek, amikor rajtam volt: volt aki ijedezve megkérdezte, hogy puli-szőrből (!?) van-e, mindezt úgy, mintha bevett szokás lenne kis hazánkban, kutyából táskát eszkábálni. Aztán eltelt néhány hónap vagy talán év is, és láss csodát: megjelentek a szőr/műszőr táskák. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rólam koppintották, csak érdekes módon, amikor már rajtuk volt a Happy Box-os, NICI Shop-os (ők árulták, árulják előszeretettel) logó, akkor máris létjogosultságot nyert magának "gorilla" is. Megvan a mai napig, hideg téli időben néha még fel is veszem ezt a szívemnek kedves holmit.

A másik ilyen élményem nem is olyan régen történt. Egy-két éve, amikor még saját blognak a kósza gondolata sem volt elhintve az agyamban, de már rendszeres látogatója, olvasója voltam külföldi és magyar street-fashion oldalaknak, és élvezettel faltam főleg a külföldi szakirodalmat (szakirodalom = magazinok), egyszer csak megláttam egy képen Drew Barrymore-t:

Egyből beleszerettem különleges ruhájába is, de mikor megláttam szappan-színű körömlakkját, tudtam: nekem kell ilyen. Neki is láttam keresgélni, először a drogériák polcain. Láttam, hogy a Chanel gyárt ilyen színű lakkot, de akkor és most is úgy gondolom, hogy kb. 6000 Forintot nem adok egy körömlakkért. Kutatás folytatódik, kevés sikerrel. Már-már arra gondoltam, hogy keverek magamnak egy ilyen jade-színű lakkot, amikor belefutottam az O.P.I.-ba. Hurrá! Westendben lehet kapni, fogtam magam elmentem. "Ezt a színt csak rendelésre hozzuk"- mondta a nem túl készséges eladólány. Megrendeltem, s kb. két hét elteltével már az én körmeim is szappan/trabant-színben pompáztak. ÉS ITT KEZDŐDTEK A "BAJOK": Buszon, utcán, boltban és szinte bárhol, úgy néztek rám, mint egy idiótára. Nem szokványos szín, az egyszer biztos, de mennyivel rosszabb - kérdem én - mint egy ordenáré, gagyin elkészített műköröm, vagy nagy ellenségem, a szilikonpánt? Pont ez idő tájt jelent meg az InStyle-ban egy cikk - Lami Juli munkája, akinek írásait nagy örömmel olvasom mindig - az ilyen színű körömlakkról, és hogy milyen "kálváriát" járt be a szerző, mire beszerezte, s milyen furcsán néztek rá, mikor hordta. Elevenembe vágott nagyon, és örültem neki, hogy más is hasonló cipőben jár és nem vagyok egyedül az apró különcségeimmel. Azóta persze már minden bokorban lehet ilyen lakkot kapni...

És néhány szót a kritikákról, kritizálókról: a kritika hasznos és szükséges, csak óriási különbség van aközött, hogy "Nekem nem tetszik a lakkod színe" és hogy "Úristen, ez nem normális, hogy ilyet ken a körmeire!". Szerintem.

Visszakanyarodva a poszt elejére: ha ilyen apróságok, mint egy szőrös táska, vagy egy szokatlan színű lakk ekkora megrökönyödést okoz az utca emberében, elképzelni sem merem (vagyis inkább fáj az arcom a nevetéstől), hogy mennyire jojózna a szemük, ha a mackós sportcipőben végigszambáznék a belvárosban. Úgyhogy kedves Adidas, ha küldtök nekem egy macis tornacipőt, én szívesen letesztelem és megosztom a tapasztalataimat :-D

Végezetül szeretném leszögezni, hogy nem rettenek meg, és továbbra is fel fogok venni minden olyat, ami tetszik és ízlésesnek tartok, és bízom benne, hogy eljön az az idő is, amikor mindenki bátran vállalni fogja önmagát és stílusát, s az utcán szembe jövők pedig nem ítélkeznek, hanem építő jelleggel kritizálnak.

Remélem Felettetek nem ítélkeztek sokan, de ha mégis, kiabáljátok világgá! Szívesen meghallgatom / olvasom a tapasztalataitokat.